Szociális lépcső

Sikolt az óra. Perceiben
szereplők, statiszták keverednek.
Jelmezük nagyon különbözőek
"érthetetlen" anyagi hátterük miatt.

Nagy szociális lépcsőn állnak.

Pokoltól a mennyországig áll a sor.

Visszafelé is sokan várnak!
Én nem fogom a végét a
legelejéről megnézni.
Kívülálló vagyok! Mozgásképtelen.
Az idő-vallum életét jegyzetelem.

Mindjárt vége! Hazamehetek!

rajzalpon

Egy folyó hordalékával érkeztem, s
az éjszakában eltévedtem, és
most nem tudom hol vagyok, s
kit kell keresnem…

Emberek árultak el régen, s
folyóba dobtak félelmükben, mert
bíztak beton-biztos hitükben…,
ezért feláldoztak engem…

Megnéztem tükörben az életem, mint
felnőtten a gyermekem, és
utána felitattam könnyem, s
kifacsartam a szomjazóknak könnyen…

Egy rajzlapon feltüntetett érzelem,
csak játszadozik velem, és én
ezt sokáig élvezem, mert
én olyan gyermetegen elvesztem…

Egy folyó hordalékával érkeztem, mert
emberek árultak el régen, amikor
megnéztem tükörben az életem, ami
egy rajzlapon feltüntetett érzelem…

Holtpont

Távolba merengő
üres tekintet formál
gondolatból víziót.
A hormonok szerelmet
építenek, s csekély
siker érzet szoptat
kicsi reményeket.

Nincs világ.., csak
ember van...

Hűvös eszmefuttatás
folyik elmék tornatermében.
Megszült a csend...
Apa lett a kiáltás.

A távol közel jár, de
nem érkezik meg soha...
Elérhetetlen, mint egy
tavalyi nyár...
Ez mindennek a halála...

Akit nem látunk az nem létezik?

Tovatűnt fények hiányoznak
a halványuló reménynek.
A kilátástalanság örül,
felesége kétségbeesést szül.

Kopár elmék síkságán vándorol
az értelem hiány.
Tekintete elégedett, mert
a megmaradt tudásra szemet vetett.

Őrlődő szorongás gyilkol
legyengült érzelmeket valahol.
Arcok helyett hátat mutat, s
oldalakba fúr a kíváncsiság lukat

Egymásnak láthatatlan lények
a buta, önző emberek...
Én is itt vagyok, de nem láttok.
Pedig integetek...

Magány-szféra (semleges állapot)

Semleges magányomban merengek
csendes otthonomban.
Füstölgő cigaretta mélyít el, s
a helyi vörösbor melegít fel.

Maradok.

Felmerülő témákból lapozgatok.
Nincs idő. Most így vagyok.
Nem érdekelnek az ok-okozatok.
Könnyedén veszem ezt a napot,
hisz holnap minden más lesz.

Ma nem mozdulok.

Még a fal is árválkodik.
A tükörrel nem érintkezik.
Levettem onnan, hogy ne
tudjak találkozni magammal.
Így most belőlem csak egy van..,

s tovább tűnődöm semleges magányomban.

Az élet káosz, a rend halál

… elromlott valami bennem, s
kiszenvedett testem az
életből…

… eltűnök a horizontról, a
levegőből, és a föld-felszínről, mert
elmerülök az élet sírjába…, laikusnak;

-kidobom a testem egy ásott gödörbe…-

… s miközben kavarog a káosz tovább, a
rend csak ül a szabályok játszó-terén,
kaszával a kezében, és az én vérem
csordogál végig a nyelén…

Halucinált tudat

Szavakat hallottam.
Tudat alatt szaporodtam
emberi gépezetté ha
valaki kérdezné.

Gondolatok szobra
testem zuga.
Élő sátor és
álom mámor.

Törekvő csecsemő a
felfogás határán.
Egy közeli jövő
e kor hajnalán.

Érzem.

Tétlen várakozás a
lét várótermében.
Éber álmodás
hallucinált létezésben.

-Te is hallod?-