Jártomban-keltemben figyelemfelhívó feliratokkal találkoztam a város több pontján. Kék alapú négyszögben feketével fújva a következő felirat: FOGYASSZ! Mint ostorcsapás, úgy csattan ez az egy szó a falon, s azt hiszem, ennél pontosabb tükröt nem is lehetne tartani a fogyasztói társadalomnak. (Arra nem térek ki, az ismert kék alapon milyen egyéb üzenetek szoktak megjelenni Budapest-szerte, különös tekintettel azok politikai üzeneteire. )
Régi közhely: termelő emberből fogyasztóvá váltunk, lassacskán az egész társadalom, s aki nem is, az sem azt termeli, amit fogyaszt, Megtermel valamit, amit majd valaki más fogyaszt el, míg ő maga elfogyasztja más termelésének eredményét. Mert szüksége van rá.
Mert szüksége van rá? Vajon tényleg szüksége van rá? Ennek a kérdésnek a mind meggyőzőbb megigenlése a cél azon az oldalon, amit, akiket a mi fogyasztásunk tart el.
Bátran használom a többes szám első személyt. Mi fogyasztunk. Valamennyien. Te is, olvasó, ha mást nem, az internetet, amin keresztül itt gondolatokat adunk, veszünk.
Régi gondolatom: kikerülni a fogyasztói körforgásból. Megszabadulni az áramszolgáltató, a gázszolgáltató, a közös képviselet, a vízművek bűvköréből, létrehozva egy olyan létformát, ahol nem kell pénzt csinálni ahhoz, hogy – legalább a fent említett – szolgáltatásokat kötelezőn jelleggel megvásároljuk.
Hiszen ördögi kör ez. Alapvető szükségleteink kielégítését szolgáltatók segítségével oldjuk meg, akik szolgáltatásaikért pénzt kérnek. Hogy pénzhez jussunk – s maradjunk a legális utaknál, amikhez nem kell nagy adag szerencse se, mint a lottó ötöshöz -, dolgozunk, termelünk (valamit), vagy mi is szolgáltatunk (valami mást), amiért pénzt kapunk, hogy odaadjuk más szolgáltatóknak. Így kerek a rendszer.
Vajon nem volna jó kiszakadni ebből?
Igen, a társadalom alapvető fogaskerekei esnének szét. Ha megszűnnénk fizetőképes keresletnek lenni, sőt, egyáltalán , megszüntetnénk magunkban a kereslet oldalt (értsd: nem lennénk többet fejős tagjai a fogyasztói társadalomnak), ellehetetlenítenénk másokat.
Mire gondolok? Nem, nem az ősközösség lehetetlen víziójára. Sokkal inkább egy olyan önfenntartó rendszer létezésére, ami alig pár évtizeddel ezelőtt még nem volt idegen, s ami másutt most sem az. A termelő ember képe, aki – felvértezve természetesen a kor a vívmányaival, mégse kelljen a patakról hozni a vizet – el tudja látni saját magát.
Mindezt egyedül? Nem, az képtelenség. Egyetlen ember ezt nem tudja megtenni. És a család? Nos, ebben, azt hiszem, már van perspektíva. „Félünk a magánytól, s mégis, mindenki saját lakásra törekszik” – olvastam valahol, s mélyen megérintett az igazsága. A múlt századtól kialakuló, s egyre elterjedtebbé váló mikrocsaládok képtelenek arra, hogy ne a fogyasztói társadalom részeként létezzenek. Apa, anya, egy, esetleg két gyerek. Szülők pénzt csinálnak, gyerekekről gondoskodunk, hogy jó pénzcsinálókká tegyék őket is, továbbörökítve mindazt, ami a saját szélmalomharcunk.
Mi volt ezzel szemben a nagycsaládok idejében? Több generáció együtt, s a közös családi termelésnek mindenki hasznos tagja volt. Gyerekek nyáridőben vizet hordtak, felnőttek végezték szerepük és helyzetük szerint a munkát, s az idős kezeknek is akadt feladat, ha más nem, a kukorica morzsolása a padkán ülve.
Mielőtt félreértesz: nem kívánom senkitől, hogy lemondjon a iPod-járól, netjéről, melegvizes sarokkádjáról, s sebtiben visszatiporjon egy tanyára az Alföldön, beizzítva a petróleumlámpát. Nem. Ezt meghaladta már korunk.
De érdemes volna elgondolkodni azon, jelenlegi fogyasztásunk mennyire tükrözi tényleges szükségleteinket, s – ha zavar minket -, mely pontok azok, melyeken változtatni tudunk.
Az én vágyam egy olyan ház, ahol a víz a saját kutamból jön, azzal az árammal szivattyúzom ki, amit a saját napelemeim, vagy biomasszám állít elő, naná, hogy ezzel fűtök is, mi a frászért fizessek gázszámlát, közben szalad a gazdaság, s a kedvesemmel persze járunk étterembe, moziba, a gyerek is jó suliba jár….
Persze, ha most utánanéznék a neten, itt, a laptopomon, mennyibe is jönne ez nekem, rá kellene jöjjek, hogy sokat kell még dolgozzak ahhoz (értsd: pénzt csináljak), hogy meg tudjam valósítani. Hogy fogyasztani tudjam mindazt, ami majd függetlenít a fogyasztástól.
De abban biztos vagyok, hogy hét nyelven zenélő mikrohullámú sütőre nem lesz szükségem.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések