A lelkiismeretkeltésről 

A lelkiismeretkeltés gyakran alkalmazott eszköz emberi kapcsolatainkban. Általában arra használjuk, hogy elérjünk általa valamit. Ez lehet egy hatalmi helyzet kivívása is, a másik feletti uralom megszerzése, ugyanakkor lehet valamilyen tanítási jellegű célzata, oly módon, hogy általa megpróbálunk valamit megértetni a másikkal.

A lelkiismeretkeltésnek van aktív és passzív formája. Az aktív formában az egyik fél nyíltan büntetni próbálja valamivel a másikat, hogy az jobb belátásra térjen. A büntetés lehet, verbális, fizikai, tárgyi, stb…A passzív lelkiismeretkeltés esetében többnyire arról van szó, hogy valaki a szeretetmegvonás eszközével próbálja meg befolyásolni a másik felet. Jobbik esetben nem erről van szó és az illető viselkedése pusztán szeretetmegvonást sugall, ugyanakkor szándéka szerint ő egyszerűen csak passzív, időt hagyva a másik félnek, hogy belásson valamit. Mindazonáltal a lelkiismeretkeltés, nem mindig a legmegfelelőbb eszköz és egyoldalúan alkalmazva, hosszútávon nem is kifizetődő, mert a másik félben megfelelési kényszert vált ki, tartóssá válva pedig a félelem kondicionálásához vezet. Ugyanis, ha a másik fél folyamatosan azt érzi, hogy nem tud megfelelni valaminek, bármit is tesz, az egy idő után irracionális félelemérzetet kelt, végül pedig elhidegülést. Ennek következménye pedig az lesz, hogy az illető egy idő után már nem is akar megfelelni és nem veszi fel a lelkiismeretkeltést. Ezért törekedni kell, hogy a lelkiismeretkeltés egyensúlyban legyen az olyan helyzetekkel, amikor nyílt kommunikációban tisztázódnak kérdések, mivel ez gyakran hozzájárul az adott kérdés tisztázásához. A nyitott és elfogadó légkör biztosítása megnyitja az embert gondolati és lelki értelemben is, ezzel szemben az elutasító vagy büntető jellegű magatartás, mely egyoldalúan nem enged nézőpontjából, egy idő után sokkal kevésbé vezet eredményre.